Az Isteni Megváltó Leányai rend tagjai szétszóratásukig Csornán óvónők és tanárok voltak. A mai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ elődjében tevékenykedtek. Közülük, illetve helybeli rendtársaik közül tizennégyet temettek el a városban.
A Szent Antal-temető főbejárata mellett volt a nyughelyük. Az évek, évtizedek alatt a hantok mögötti kőfal tönkrement, a sírokat nem volt, aki gondozza. Romos állapotba került a nagykereszt is. Az önkormányzat tervezi, hogy új, a helyhez illő falat építtet a sírkerthez. A temetőt működtető cég, a Jószív kft. és az Isteni Megváltó Leányai rend vezetői úgy határoztak, hogy a kedves nővérek hamvait közös sírba helyeztetik át. A legjobb helyet a Szent Antal-temetőben, az egyház részére fenntartott területen találták meg. A ravatalozókápolna mellett állították fel a keresztet is, melyen névtábla őrzi a kedvesnővérek emlékét. Ott a rokonok és az ismerősök is könnyen megtalálják a nyughelyet.
Az Isteni Megváltóról nevezett nővérek hamvait a csornai Szent Antal-temetőben, közös sírban helyezték el a ravatalozókápolna mellett. Dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát, csornai prépost-prelátus áldotta meg új nyugvóhelyüket. Az apát példaként állította a szerzetes nővéreket a ma élők elé. "Kérjük pártfogásukat és imájukat, akik már biztosan az Atya házában vannak, ahova Jézus mutatja az utat. Őt követték földi életükben és biztosan eljutottak hozzá" - fogalmazott a premontrei apát.
Forrás: kisalfold.hu
Pedig szerintem annyira nem is vallásos a téma. :) Inkább a műemlék jellege miatt szerettem volna megmutatni, ha már a heti játéktipp a feltámadás volt! :) Na jó, azért kicsit vallásos! :)
A kép két éve készült, akkor annyira még nem tudtam, hogy miről beszélsz most! :) Azért szerintem nem annyira "szabálytalan"!
A szerkesztés letisztult, a perspektíva megadásával és a tér hangsúlyozásával az időt is érzékelteted, a fekete-fehérrel, és annak visszafogottságával pedig az időtlenséget. A magyarázó szöveget pedig külön köszönöm. (Azért remélem, ekkora baj nincs, hogy a vallásos témához nem merünk hozzászólni... a kép éppen ezt fejezi ki a maga eszközeivel, a szerény, feltűnésmentes, az öröklétnek élő rendet...). Szóval, tartalom és forma egysége. Gratulálok és 5 pontot is küldök.
A szerkesztés tetszik, de nekem nagyon kontraszttalan. Azzal, hogy vallási témájú, miért lenne baj? Ez a nevetséges az emberekben. Itt a fotót kell nézni. Mindegy. Egyébkén tetszik, és az ötlet is jó!
A kép ujszerű, nekem tetszik. Kicsivel kontrasztosabban,, vagy komorabban is el tudnám képzelni.
A feltámadás napra érkezett fotó persze vallási tartalmu, de számos feszülettel találkozhatunk nap mint nap, szépek és sablonosabbak egyaránt.
Szerkesztésileg jónak tartom.
Úgy tűnik, mindenki óvakodik hozzászólni a vallási témájú képedhez.
Mindamellett, hogy a téma tiszteletet ébreszt bennem, mint fotó kissé ingerszegénynek érzem. Ez nem is annyira kritika, mint vélemény. Talán a harmadolás, vagy aranymetszés figyelembevételével a szemnek kellemesebb lehetne a képkivágás.