...itt az életkép inkább idézőjelbe téve igaz...
Valóban egy emberközeli világot láttatsz , a régmúlt értékeinek bemutatásábal tárgyi és lelki síkon egyaránt.
/ A rongyszőnyeg nekem még külön is nosztalgiát ébreszt, mivel az édesapám takács volt - s betegsége miatt az utólsó métert már én szőttem le a szövőszéken /10 évesen/, mielőtt darabokra kellett szedni...meg kellett szüntetni az ipart:-( /
Érdekesség továbbá még - nekem legalábbis - a fal belső kiképzése, ami felénk még a legöregebbeknél sem volt ilyen.
Köszönöm az élményt, s egy 5-ös mindenképpen megy:-)
Bármennyire is furcsa hallani, de volt világ (nem is olyan nagyon régen), amikor az emberek ugyanabban az ágyban születtek és haltak meg, otthonukban. Az élet kezdeténél a bába néni (egyes vidékeken gólya néni) segédkezett és csak szövődmény, nehéz szülés esetén volt szükség az orvosra, és az elmúlás méltóságához és emberségéhez is fontosabb volt az utolsó kenet, majd a gyermek, feleség kézszorítása, mint a különböző monitorok pittyegése. A család ott örvendezett a jövevénynak, vagy búcsúzott az eltávozótól. Az élet a halál természetes velejárója volt, elkerülhetetlen esemény, és a halott nem szégyellnivaló, hanem a saját házában, melyben leélte az életét, felravatolozott [B]ember[/B]. A családokat ekkor a gazdasági szükségszerűségek mellett az emberi kapcsolatok is jobban összetartották...
Na jó, ez volt.
Most a képről: Szépen exponált, színekben gazdag kép, a szerkezetet a fal fehér csíkjai és a rongyszönyegek elhlyezése és mintája meghatározza. A jobb oldali tér és a két gyertyatartó készíti elő a ravatalt. (Érdekes, hogy a kép túl tágasnak tűnik jobb oldalra, de nem tudnék olyan kicsit vágni belőle, hogy ne lenne szúfolt, szűk, és ehhze a témához méltatlan). Gratulálok hozzá, és a téma és a szép kép együttese miatt 5 pontot is küldök.
Nem láttam, de tudok róla. A képen főleg a megvilágítása tetszik, a fehértől a feketéig minden árnyalat megvan, jó színekkel, élességgel. Kiégve (beégve) se a fehér, se a szemben lévő ablakok nincsenek. Jó!