Nekem a vágása nagyon tetszik, a megállított mozdulattal sikerült olyan hatást kelteni, mintha falba csapódna. Ezt az érzést erősíti a haj és a ruházat (még az elforgatás ellenére) is. Táncos arcára kent "kulimásszal" még barátkoznom kell, bár nyilván megvan a maga szerepe az előadásban, így fotón kevésbé tetszik az a máz.
További szép fotonokat!
Nem csupán erre a fotóra gondolva mondom:
Megállunk egy képnél és nézzük és átérezzük. Van valami varázs ami megfog. Magyarázható? Talán a pillanatnyi hangulatunk,minden amit átéltünk,amit tanultunk,amit örököltünk.Önmagunk rezonál. Gyakran évek múlva is felsejlik.
Az adottságaink, a körülményeink, a velünk történt események mássága talán ami eltérő érzések oka
Szia, A táncos mozdulata és arc kifejezése drámaiságot jól érzékelteti. A szerkesztésben az elforgatás szerintem nem változtat azon a tényen, hogy a bal oldal szűk lett, kár érte. A fekete fehér kidolgozás jó lett és a jelenet megkapó. Üdv.Ili
Extrém, rendhagyó, ("modern") vágásnál szinte mindig kettőn áll a vásár: az alkotón és a befogadón. Vajjon X nézője a képnek beleérzi-e azt, amit a fotós, és vajjon mondjuk 10 nézőből hány lesz X, aki beleérzi, befogadja. Ez érdekes probléma, és engem pl. éppen ez érdekel nagyon. A hagyományosan szerkesztett, fotózott, utómunkázott fotóknál ez a kérdés nem szokott felmerülni. Ott más a cél: a jól ismert, megszokott, elvárt, így könnyen befogadható szabályok szerint kialakított kép mennyire tökéletes, egzakt, szép, jó, stb. Bármelyik stílus mentén lehet egy kép remek, vagy sikertelen; talán az excentrikus, rendhagyó darabokat kicsit nehezebb eljuttatni a fejekbe, de azoknál is csak az a helyzet, hogy lehet remek, és lehet sikertelen - mindenesetre egy szűkebb, de "látó" publikumnak szólnak ezek. Örülök, hogy foglalkoztál a veziókkal, fontos iránytű egy-egy ilyen átgondolt visszajelzés.
Köszönöm, Gergő, hogy elgondolkodtál a változaton is. Azt hiszem, tényleg úgy van, a kiegészítő feltöltés "nem százas". Nekem ugyan van benne valami, amiért szeretem, de nem az a változat volt falon, hanem az eredeti feltöltés, a kicsit tágabb. (Mellesleg ez volt az a kép, amelyik a Tűzvarázs c. fotómba balra fönn bele volt applikálva, s így együtt voltak kiállítva - amiről az alatt a kép alatt 'beszéltünk")
elnézve a két képet, én még is csak az elsőre szavaznék, az eredeti feltöltöttre.
és nem a még nagyobb szűkösségge miatt, hanem a másodiknak feltöltött verzión a föld (elforgatva fal) alig látszódik, emiatt igazából elveszti azt az érzést, legalább is nálam, hogy koppan, mert hol koppan?! igazából apró pici foltok vannak már csak a képen, még lég üres tér is lehetne, és úgy viszont már tényleg a szűk érzetet kelti, nem a drámaiságot. míg az elsőben ott van a potenciál, hogy valóban koppan, és nem érzem a szűkösségét. A kéz vágása sem tetszik, és nem az elvágottsága miatt, bár bevallom, az is kicsit zavaró, de inkább az, hogy a kezeken ér van, ezáltal megszabadultál egytől, megszabadultál egy csomó kiálló bordától, ami szerintem nagyon de nagyon hozzátesz ahhoz, hogy a drámaiságot fokozza.
Szóval, azt amit korábban bemutattál az első képnél, és nagyon jól elmagyaráztál, hogy miért, az nálam a második képen nem működik. Egyszerűen egy ilyen érzés kerített hatalmába.
Egyébiránt szerintem remek kép, mélységes mondanivalóval, és remek ötletekkel. Ami viszont egy kissé kevésbé tetszik, pont a második képen a vágott kéz. Mindkét verzión idegen kéznek tűnik, ha a bal vállnál egy kicsit kivillanna a bőr tónusa, minden ellenérzésem elszállna ezzel kapcsolatosan. Ha egészében nézem a képet szerintem rendkívül izgalmas alkotás, ha csemegézek rajta, márpedig ezen jól elmerengeni, akkor ez a pici kis rossz érzésem ott van. De egy képet egészében kell értékelni, és szerintem a pontot is meghatározni.
...amúgy a vágást én még megütközést keltőbben szeretem, de azt ide nem hiszem, hogy érdemes lenne feltölteni, az "erős idegzetű fotósoknak" való. Én ugyanis alul belevágok a kézbe. Fájjon! (Tudjuk, hogy van tovább lefele keze, fejünkben kiegészítjük a képet, de egy ilyen vágással - nekem, valamiért - még erősebb a tartalom. Az egyik kéz fájóan vágva van, a másik mereven kitart, elutasít. Bal oldalon hasonlóan még közelebb, hogy még jobban koppanjon
Kitűnő megfigyelő vagy. A táncos a földön fekve felfele nyújtotta a karját. Azonban azt a mozdulatot nem éreztem annyira drámainak, mint most, elforgatva: így mintha falhoz szorítva valakit el akarna taszítani, mintha valakinek mutatná ezt a gesztust, s nem föl az égbe. (Engem az sem zavar, sőt, engem izgat az, hogy a haja így csapzott lett, nem csak lefele, hanem alőre is csapódik.)
Egyébként érdekes: ezt a képet megmutattam Korniss Péternek, nagyon tetszett neki, átbeszéltük a fotót. Jelen volt egy fotós társ is, aki ahhoz ragaszkodott, hogy "hamisítás" elforgatni egy képet. De ezt Korniss élből elutasította, a kifejezés érdekében miért ne lehetne forgatni? Hisz olyan drámai ettől, valamit nagyon elmond így a fotó. Ő nagy táncfotós (is), tudja, mit beszél. (De a legvégén felém fordult, és mosolyogva, halkan ezt súgta nekem: "én nem fordítottam volna meg." :)
Bal oldalon valóban koppan a kép - ez szándékos, semmiképp nem szerettem volna decens szerkesztéssel puhítani a drámaiságot. Üsse be a fejét a képhatárba! (Alul hasonlóan)
5594
430
2016.08.13 16:35:44
