Köszönöm a véleményedet! Nagyon tud kérni, most, hogy nagyobb lett és nem rosszalkodik már annyit, ez a félrehajtott fej a kérés jeleként megmaradt. Amikor kimegyek az udvarra, odaül a kennel ajtajához, ha odamegyek, akkor megnézi-kiszimatolja, hogy van-e nálam valami csemege. Ha van, akkor először azt kéri, aztán kezet ad, és nekidől a kerítésnek, hogy simogassam, vakargassam a füle tövét. Ugyanezt megteszi természetesen ennivaló nélkül is, így sikerül azt a benyomást keltenie, hogy nekem örül, nem az ennivalónak...
Közben sikerült róla szintjéből készült képet is készítenem - de csak teleobjektívvel:
http://fotosokvilaga.hu/kep/79497/vasarnap_delutani_szabadsag/olympus_ e_520
Igazán kedves kép! Önkénytelenül is elmosolyodtam, ahogy megnéztem. A kutyus tekintetén valahogy átüt a kíváncsiság (pont mint aki csak arra vár, hogy lejjebb ereszkedj a géppel), engem a magasabb szög sem zavar, a háttér geometriai hálója így is jó mélységérzetet ad, az élesség remek. Gratulálok!
Köszönöm a véleményedet. Sajnos, ekkor még annyira kölyök volt, hogy nem elégedett meg azzal, hogy megszagolja, el is akarta venni. Vagy lányom kezében tudtam róla képet csinálni, az új felszerelés kipróbálásaként, vagy teleobjektívvel, kinn a gáton.
(Egyébként érdekes, hogy a lovak éppúgy nem nyugszanak, amíg tele nem szuszogják a gépet. Nem vagyok etológus, de talán az, hogy az arcunk elé emeljük, ami nekik az evéssel asszociálódik, és azt hiszik, hogy valami különleges csemege... Miután csalódnak benne, hogy nem ennivaló, beletörődnek).
Gyönyörű kutyus, a szemei beszélnek.Kiváncsi és pajkos.Igazi rosszcsont lehet :)
Nekem tetszik a kép,de valóban sokkal jobb őket az ő szintjükről fotózni.Sok idő és türelem,én mindig hagyom,hogy megszagolják a gépemet,utánna pár perc nyugi van és lehet kattintgatni.
Köszönöm a véleményedet! Azóta nagylány lett, ivarzott is már egyszer, de korainak tartottuk a vemhesülést, ezért elzártuk a lovagoktól. Ezt az "engesztelő" vagy "kérő" pózt megtartotta azért, most is így néz ki a kennelből, ha szeretné, hogy odamenjünk és legalább megsimogassuk. A lábtörlővel való viszonya azóta rendeződött, most - amikor éjjel szabadon járhat az udvaron - azon szokott a küszöb előtt aludni, és nem szedi szét. (Sajnos, most éppen szigetelés zajlik a padláson, és Fruzsinak ízlik a gipszkarton, vagy legalábbis tetszik, ahogy a foga alatt ropog, így megint zártan kell tartani...)
szia
hát ez valami gyönyörű pofa, egyem is meg nem tudok betelni ezzel a képpel, nem is tudok róla mást mondani csak annyit hogy nagyon tetszik bocsi :)
Igazad van, de mint már írtam, a szintjére lemenni nem sikerült eddig, mert akkor azonnal, lobogó fülekkel és boldog vigyorral a képén odalohol (ami szintén jó téma, de nem ez), s ráadásul, ahogy észrevettem, azt a megbocsátás jeleként értékeli, és ez a "szégyellem magam" póz megszűnik... Talán teleobjektívvel, ha nem tőlem kér éppen valami disznóság miatt elnézést... Köszönöm, hogy megnézted és írtál!
Köszönöm a véleményt. Ma pórázon vittük az állatorvoshoz, ahol az összes jelenlevővel barátkozott, és az injekcióra már meg sem nyikkant, a "bestiális kolléga" is csodálkozott, hogy milyen jó természetű kutyus. Lányom kiemelt feladata, hogy rohangáljon vele, a labradorokra jellemző elhízás elkerülésére.
Gyönyörű kutyus! A fotó is jó nagyon! Azok a szemek! :))
Nekünk egy 8 éves golden retrieverünk van! Nagyon okos, nyugis kutyus! De másfél éves koráig szörnyű dolgokat művelt:)) Úgyhogy kitartás Nektek! Kinövi a rosszalkodást!
Üdv. Marcsi
Köszönöm! Fruzsi kutyánk ugyan még csak most lépdel kifelé a kölyökkorból, de nagyon tanulékony, és nagyon tudja (érzi) a lehetőségeit is: lányomat valami kutyakölyök-félének tartja, akivel birkózni is lehet, s néha játékosan odakapni (amiből aztán persze veszekedés lesz), de velem nem csinál ilyet. Amikor a kenneljébe rakjuk a szabad rosszalkodás után (mivel nemcsak a locsolócsövet, hanem annak elektromos vezetékét is rágcsálta, nem merjük szabadon hagyni), akkor egy darabig méltatlankodik (nem ugat, hanem olyan hangokat ad ki, mintha beszélne), s most, amíg ketten voltunk, ugyanígy reklamálta lányomat is: odament az ajtó elé, és mondta panaszosan a magáét (rájött, hogy én nem fogok vele órákig hancúrozni). Kicsit tartunk attól, hogy soha nem "nő be a feje lágya", miközben már szép, nagy kutyus lesz, de az ismerős labradorok és goldenek (lehet, hogy Fruzsiban is van egy pici golden, nem a legnevesebb, garantáltan zárt tenyészetből származik, de ez minket nem zavar) rendkívül békés, gyermekszerető, velük szemben türelmes állatok, s ezt szülő korukban is megtartják.
A képet próbáltam visszahúzni a kékből, de csak ennyire sikerült. Amikor leguggoltam, vagy letérdeltem, hogy vele egy szintből fotózzak, azonnal odairamodott hozzám lobogó fülekkel és meg akarta kóstolni a fényképezőgépet (bár ezt a lovak is megkísérelnék, ha hagynám). Remélem, lesz még más magasságból is kép róla, de ahhoz még kell valaki, aki elvonja a figyelmét... Köszönöm a véleményt.
Fantasztikusak a labradorok - a golden retrieverek mellett ők a kedvenc kutyafajtám - minden valószínűség szerint örök időkre! Ha kutyák esetében beszélnénk érzelmi intelligenciáról, kétségkívül az élbolyban végeznének.
A fotó teljesen rendben van - a szerkesztés nem rossz (bár én talán kicsit alacsonyabbról próbálkoztam volna), a bemutatott "gesztus" remek! A fehéregyensúly valóban csúszott kicsit kék felé, de nem zavaró mértékben.
Nemcsak emberre igaz tehát, hogy "csak később fejlődik a szokott pimasszá". Bár a labradorokban felnőtt korukbasn is megmarad egyfajta játékosan felelőtlen infantilizmus, így - mivel egy tó mellett lakunk - óvatosnak kell lennünk, nehogy a horgászok csalijait kimentse, majd mindenkit beteremtsen vízpermettel, amikor kiúszik és megrázza magát... A klasszikus forgatókönyv szerint lányom kutyája, de feleségem szokta etetni, anyagcsere-végtermékeit összeszedni, s az anyagcsere-végtermékeket összeszedni, s általában sétáltatni is. Mivel ők most Budapesten vagyok, nekem kell "bébiszitter"-kednem. Köszönöm, hogy megnézted.
Köszönöm a véleményt. Amikor valami rosszat csinál (például a lábtörlőt cincálja, ahogy azt az előző képen mutattam), akkor mindig ilyen ártatlen, félrehajtott fejű "mutatvánnyal" próbál minket kiengesztelni (általában sikerrel. Próbáltam keresni egy pontot a fehéregyensúly beállítására, de nem találtam, ezért csak a színegyensúlyon tologattam a skálát, aminek eredményeként a kutya színei talán nem rosszak, de a tégla egy kicsit lilás felé hajló...