Ismét egy mikroszkópos felvétel.
Most a köszméte (egres) amerikai lisztharmatának (Sphaerotheca mors-uvae) gömb alakú ivaros szaporítóképletét mutatom be. Mérete kb. 150 mikrométer. A mikrogomba komoly kórokozó! A címmel ellentétben nem "bekapja", hanem éppen "kilöki" magából a tömlőjét, amelyben a spórái képződnek. Korábban már tettem fel hasonló képet, de az egészen más faj volt. Üdvözlettel!
Érdekes felvételt mutatsz be, mely érdeklődési köröm egy részét képezi (a sok közül).
Azt hiszem például a ribizli-féléknek is van amerikai lisztharmatuk.
Ha jól tudom, maga a lisztharmat a beteg rügyekben telel és ha már sok a gombabevonat, borzasztó nehéz védekezni ellene permetezéssel is. Magam is küzdök vele egyébként. A visszametszés sem elegendő sokszor.
Kérdésem: a nemezes bevonat milyen színű ilyenkor a növényen? Fehér színnel indít, majd szürke és a végén rozsdás-barna-sárga jellegű?
Köszi "Szujam" a hozzászólásodat!
Látom, "bennfentes" vagy amit írtál, az "ül"!
Igen, ribizlin is van, a végén sötétbarna lesz a nemezes bevonat. A levelek, vesszők, gyümölcsök elszáradnak. A bokor később "söprüsödik". A gomba inkább a beteg vesszőkön telel, ezzel az alakkal, amit bemutattam. Védekezni a radikális metszésen kívül permetezéssel lehet (dinokap, fenarimol, pirazofosz, stb. hatóanyagú szerekkel). Üdv.
Szia
Nekem inkább a kisgömböc jutott az eszembe róla. :)
Nagyon érdekes jószág, igen kedvelem a "bemutatós" fotókat, pláne ha nem hétköznapi dolgot mutat, mint ez is. Külön érdekes a körítéssel 1ütt! Köszönet.
Üdv
Vili
Köszi az értékelésed "FreeVili"! Teljesen igazad van a címet illetően, de ezt már "ellőttem" egyszer egy hasonló képemnél..., így mást kellett adni. Igyekezem megmagyarázni amit felteszek, pláne, ha nem szokványos.
Szujamnak: ha további szakmai dolgok érdekelnek, csak szólj. Üdv.