Amikor Enver Hodzsa végleg magára maradt a
jugoszlávokkal, a szovjetekkel és a kínaiakkal való szakítás
után, végső paranoiájában önvédelemre rendezte be
országát. Ennek leglátványosabb jelei a mindenhol
megtalálható betonbunkerek. A tengerparton, a határvonalak
mentén, a védhető völgyekben, a városok közepén, de a
legelvetemültebb, ember által ritkán járt hegyvidékeken is
megtalálhatók ezek a tájidegen tárgyak. Az ukáz egyszerű
volt: mindenkinek legyen helye egy bunkerben. Minden
családnak a saját bunkerét kellett felügyelnie, így hamar
összejött a 700 ezer darab – amit aztán a mai napig sem
tudnak elbontani, felhasználni, és immár teljesen a táj részévé
váltak. Egy bunker elbontása nem egyszerű feladat. A
korabeli feljegyzések szerint az első bunkert tervező
mérnöknek megparancsolta Enver Hodzsa, hogy másszon be
a bunkerébe, majd tankkal rálövetett. A mérnök túlélte, a
prototípus is megmaradt, így elkezdődhetett a betonelemek
gyártása és az összeszerelés. Mindez annyira jól sikerült,
hogy egy helyi történet szerint, egy embernek három hónapos
munkájába kerül, hogy kézi erővel elbontson egyet – például
ha útban van a kertben, vagy nem fér el a kocsi a ház mellett,
kénytelen így tenni bárki emberfia.
Dokumentumfotónak a szöveggel együtt első osztályú viszont szöveg nélkül, csak mint fotó, nem a legjobb mert igen sokminden van a képen. Nem lehet tudni, hogy mi akar lenni a főtéma, az ember-e vagy a bunker, vagy a háza vagy a kertje...