Hagyd a szavakat, így védd az igazad. Aki fecseg az úgy marad.
Hallgatni boldogabb.
Hogyha nem teszed, magadra zárod a ketreced.
A szívedet el ne add! Örömöd hallgatag.
Végtelen ébrenlét, velem hallgass még, velem virrassz át, minden éjszakát.
Örök készenlét, csak hallgass velem még, velem virrassz át, minden éjszakát...
Hát ez hihetetlen...!
Itt éppen azért volt mérges, vagy inkább mondjuk úgy: feszült, mert nem szereti, ha fotózzák. Ez meg legalább a 600. fotó róla, öt percen belül.
Eleinte rezignáltan tűrte a dolgot, de aztán rángatózni kezdett a jobb szemöldöke feletti kis izom, ami nála azt jelenti: obje bati...ezt nem fordítom le, mert még megsértődne valaki...de sejtheted mi ez.
Ő az a fajta ember, aki tisztán, objektíven látja a dolgokat és kitartóan éli az életét.
Hát innen a vers.
Többek között.
A modellt nem ismerem. A vers szép ugyan, de nem az én gondolatvilágom. (Ez volt a negatív része a dolgoknak).
A kép tetszik. A szerkesztése szép, a színvilága jól mutat. Az arcon sok minden tükrözódik: várakozás, némi kis bizonytalanság és talán enyhe, jól kezelt (kultúráltan elfojtott) haragot is látok. (Mindenesetre ha vár, szebben és kulruráltabban teszi mint én, nem izeg-mozog, nem mászkál fel és alá, nem rágja a körmét és nem morog - először magában, aztán már egyre hangosabban is - csúnya dolgokat...). Jól viseli a feszültséget? Szóval jó, kép, gratulálök!
A képen egy várakozó férfi áll, kissé komoly, kissé gondráncoktól szabdalt az arca, mindenesetre hallgatag.
Én ismerem őt és tudom, hogy olyan, mint a vers...
Köszi, hogy megnézted!