Az utómunkától nem kell elbizonytalanodni. Csak arra kell, ha valamit kicsit elszúrtál, akkor korrigálhasd, kijavíthasd, esetleg kis mértékben feljavítsd a képet. Zavaró dolgokat ki tudjál retusálni. Nyomtatáshoz és netes feltöltéshez tudjad előkészíteni. Semmi több nem kell. A PS nem isten, és nem helyettesíti a jó fotót. A rontott képet ki kell szórni. Kíméletlenül. Majd újrafotózni. Úgyis a fotózás a hobbid és nem a PS:) Majd szép lassan egyre jobb leszel és ezzel párhuzamosan egyre kevesebb szükséged lesz a PS-re. Nekem az a "hitvallásom", hogy a jó képet megfotózni kell, nem pedig PS-ben gyártani. Ha egy rossz képet teljesen átalakítva, megváltoztatva látványossá varázsolnék, azzal persze becsaphatnék néhány embert, de én magam mindig tudnám ahányszor csak ránézek, hogy az már nem is fotó, így aztán örömömet sem lelném benne. Vannak persze, akik ebből űznek sportot, de az egy másik út, és nem az enyém…
Szóval kell a PS, de csak mértékkel, nem túlzásba esve. Ami kell, azt viszont meg kell tanulni. Egyébként komoly pályázatokon erősen meg van szabva, hogy a beadott képeken mennyi és milyen eltérés lehet az eredetihez képest.
Köszönöm, hogy ismét tanulhattam Tőled, nagyon megtisztelő. Ez még a boldog, ösztönös fotózások idején készült. Nemrég olvastam el Scott Kelby Digitális fotóskönyvét, s nagyon elbizonytalanodtam...leginkább az utómunkával kapcsolatos dolgok miatt...tőlem nagyon idegen, amit a PS-sel művelnek, mindig a plasztikai műtétek jutnak eszembe róla...persze tudom, bizonyos mértékű utómunka kell (mint ahogyan diszkrét smink is) :)
Jó kis kompozíció ez, a szerkesztése szinte behúzza a tekintetet a képbe. Ha egy picit hátrább lépsz, akkor az útszegély sárga csíkjait szépen kifuttathattad volna a bal alsó sarokba. Szép, élénk természetes színek.
További szép fotonokat!