Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre bíztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes
ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,
lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.
Szomorú,hogy én sem ismertem korábban Baranyit,az egyik kedves fórum társunk hívta fel rá a figyelmemet, köszönöm neki, azóta kedvel olvasom. A képre nem tudtam felkészülni,mint írtam korábban a kesztyűtartóban mindig tartok valami fotóaparát szerűséget, most a régi panám került elő,ami kevés fénynél kissé zajos. állvány sem volt nálam,de az iso emeléssel nem mertem megkockáztatni,hogy még jobban zajosodjon,ezért 400 ig felmertem nyomni,majd a McNally féle gépfogással megpróbáltam a testemből állványt formálni,így sikerült nagyjából bemozdulás mentes képet készíteni 1/30-ad záridőn. Köszönöm,hogy ezt is megnézted és örülök,hogy tetszik nekd! Üdv : Tibi
Nagyon örülök az idézetnek, Baranyinak nincs valami széles olvasótábora, pedig megérdemelni. A kép egy szomorú jelenség menento-ja, valóban, igazad van - amíg értünk éltek, természetes volt, hogy az ő életük miért van, és most már a sajátunkat éljük. Akinek van még kivel találkozni, tegye meg. Ne keressen rá alkalmat, mert lehet, hogy késő, és eljutunk a végső felnőttség szomorú és visszavonhatatlan állapotába.
"Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek."
(József Attila)
A kép nagyon pontisan adja ezt vissza, akár szociofotó is lehetne - minden bizonnyal vannak technikai problémái, de összességében remek! Gratulálok és 5 pontot is küldök.
Célom volt "búcsussá" tenni,tetszik, jó szót találtál ki rá.:) A vidéki emberek kedvelik a giccset a színest a "búcsús" dolgokat. A gagyi is egy áru ami lehet kapni és része az életünknek. Ha nem látszik,attól ott van. Nem fogok steril képet készíteni,sem beállítottat. A totál ff -el leforráztam volna teljesen,kipróbáltam . Nekem úgy nem tetszett . A teljes színnel meghagyva,kevésbé lett volna drámai,szintén kipróbáltam. Ugye nem vagyunk egyformák,"meg fiatalabbak sem leszünk ugye" ,ahogyan a reklámba mondják :)
Szép, amit írtál.
De valami mindig közbejön...
Ezt a verset kívülről tudom (de csak linket teszek ide):
http://mek.oszk.hu/02200/02297/02297.htm#28
Talán ilyesmire is gondoltál...
Egyet mondok nem csak neked szól,mindenkinek! Ne hagyjátok őket magukra !!!!!
Nekem a mai napig lelkiismeret furdalásom van emiatt,mert a nagymamám aki felnevelt olyan jó volt hozzám mint senki más ,.... magára hagytam és meghalt :( Mert azt gondoltam,friss házason elég ha havonta nézek rá és nekem már van saját életem és drága a benzin és stb stb. Visszacsinálnám. Azóta eltelt 22 év és nincs nap,hogy ne jusson eszembe.
Köszönöm,hogy írtál ! A panám beépített vakuját használtam,örülök,hogy csak ennyire kentem föl a nénit a falra,mint ahogyan a képen látszik:) A penge éles dolog a néni feje mögött egy fal kiszögelés. Az kapott világítást, mögötte lévő falszakasz nem,ott árnyék van. A néni szobája tele művirággal,temetői hangulatot sugároz. Beavatkozás nélkül szeretem a sorsokat fényképezni a maguk közegében ezért a virág elmozdítása eszembe sem jutott. Annak ott a helye ahová a rakták és így kerek a történet a címmel a színekkel. Persze a szekrény teteje is tele művirággal,de oda már nem jutott fény, így azokat már nem tudtam hatásosan megmenteni színesre.
Szia tengelic!
Nagyon jó portré, tetszik, ismerős a szoba és ismerős ismeretlenül is az arc s a sors...
S a remény kb. annyi, mint amennyire virág a műanyag csokor az ablakban... (Én inkább kivettem volna a fotózáshoz az ablakból, a "pucér" ablakmélyedés jobban illene ide szerintem, talán más címmel...)
Egy árnyalatnyit a bal szemen és az orr alatt világosítanék (gondolom derítésről szó sem lehetett...)
Nem zavarnak a nem függőleges függőlegesek és a nem vízszintes vízszintesek, sőt!
Ellenben nem tudom hova tenni a néni mögötti világos felületet és azt a rövid penge egyenes "vonalat"...
Gratulálok, nagy és szép dolog, amit a képeiddel próbálsz megmenteni a tanyavilágból...
Szép fényeket!
Köszönöm a kommentárt. Ez most már így marad,közel az archoz :) A tér szűkössége sem engedte,hogy távolabbról fotózzak. Szoba belsőt is akartam és portrét is akartam. Ablakot is akartam és dőlő szekrényt is. A járókeret már nem fér belé.
Szép ez a kép. Nem csak az arc, az elrévedő tekintet, de a fal a konnektorral, a merészen ferdére szerkesztett ablak és szekrény.
A színesnek hagyott virágok adnak a címnek, de valahogy... szóval nem az a baj, hogy középen vannak, csak szerintem túl közel az archoz. De ez csak apró kötekedés. Komoly kép ez, merész "döntésekkel"...
2012.07.02 17:56:15
4788
388
