Nem akarom kétszer is ellocsogni, de akit érdekel, az a Facebook "Béla Pikó" oldalán az utolsó általam írt jegyzetben megtalálhatja arról írt gondolataimat, hogy milyen kevéssé tükröződnek az erős érztelmek az úszó gyerekeken. (Most direkt úgy helyezkedtem pedig, hogy a befutók emócióit láthassam).
Igazad van - az eredményhirdetést végigvakuztam, s a bafutó után se mondhatta volna senki, hogy zavarja... Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa... Figyelek rá legközelebb. Köszönöm, úgy látszik, vannak dolgok, amiket sokszor el kell mondani, amíg beleiívódik a "szokásaimba"...
Bevallom, egy kicsit a kézilabda-managernek (mivel ezt már tudom Rólad) is szólt, amit írtam. Minden szinten és korban hatalmas munkát lehet és kell végeznie, és végeznek is - csak a sport örömét látom egyre ritkábban a gyerekekan, pedig belőlük lesznek (vagy kiégve, belefáradva nem lesznek) a felnőtt versenyzők, Ehhez viszont az kell, hogy mi énekeljük a Himnuszt, és érezzék a sportolóink, hogy velük vagyunk lélekben. A gyerek tanulja meg, hogy ha mindent megtett a győzelemért, s minden erejét, tehetségét beleadva győzött, akkor örüljön, hogy mi is örül,hessünk vele, de ha mindezek ellenére van, aki jobb nála, akkor azt ne szégyellje, legfeljebb ez még keményebb munkára sarkallja. Mi gyerekkorunkban jobban kimutattuk az érzelmeinket, volt olyan is, aki könnyezett örömében vagy bánatában, és ezt nem szégyellte, és nem is kellett szégyellnie... Most se szégyelljük, és érezzünk egy "kis egészséges szorítást a mellkasunkban", amikor a Himnuszt halljuk. Bárhol, nem csakis és kizárólag az olimpián...
Nem írtál felháborítót,én nagyra tartom azon emberkéket,legyen az kicsi vagy felnőtt aki sportba öli fölös energiáit,sőt olyan energiáit amik ép más kedves-kényelmesebb szabadidős tevékenységtől von el magától. Hiszem,hogy vagyunk ezzel páran így. Csak remélem,hogy a himnuszt is énekelték velem az országban a "Sokol" rádiójukkal a hónuk alatt,mert én énekeltem. Én meg magamból indulok ki és azt gondolom,hogy sokan vagyunk akik megbecsüljük -támogatjuk és élvezzük a sportot. Nem tartom a kapcsolatot olyan emberekkel akik ezt szégyenlik,ezért nincs ilyen tapasztalatom. Jó tapasztalataim viszont vannak és remélem,hogy az idei szezonban még jobbakat tudok majd szerezni,hiszen "managgere" lettem a hazai kézilabda csapatnak :) Hiszek bennük és a szurkolóinkban,mint ahogy abban is,hogy a munka meghozza a gyümölcsét
Köszönöm a véleményedet! Nem is az olimpiához mértem én, hanem ahhopz az örömhöz, amikor gyerekkoromban valakinek sikerült az akkor még tényleg grund-foci során gólt rugni (vagy esetemben egy közeli lövést védeni). Most lehet, hogy nagyon felháborítót írok, és nem akarok senkit megbántani vele: ezek a gyerekek (a maguk szintjén és a győzelemhez szükséges időt alapul véve) néha szinte "olimpiai szintet" dolgoznak; kemények, edzettek: lányom hat héten át úszott az edzőtáborban napi 7 kilométert, hol csak kézzel, hol csak lábbal, hol tenyérellenállással, hol bólyával, hol így, hol úgy, és közben volt futás, torna, mit tudom én még mi - 11 éves lesz, és tudom, hogy ez, ebben a korban a nagy klubokban "smafu". A versenyek előtt már úgy koncentrálnak mint a "nagyok", de kevésbé tudnak? mernek? örülni... Miontha szégyellnivaló lenne az érzelem... Hányan éneklik egy-egy rendezvényen a hangszóróval együtt a Himnuszt? Ezelőtt 30-40 évvel furcsán néztünk volna arra, aki nem teszi (legalábbis egy nagyközség "szubkulturájában'). Most csak hallgatjuk... A Himnusz (majdnem) ugyanaz, mi lettünk mások...
Igazad van a címmel, de éppen az arckifejezés és a szituáció közötti ellentét miatt tettem fel ezt a képet.
Ugye mit tükrözzön az arc,ha szegény gyerek a lihegéstől is alig kap levegőt egy egy nagyobb megmérettetés során. Most,hogy folyik az olimpia és egy régi elemes rádióval szaladgálok a hónom alatt a műhelyben,nehogy valamiről lemaradjak,alig várom,hogy este leülhessek a gép elé és a neten is elolvashassam és megnézhessem a visszajátszásokat. Persze azokat a felvételeket fényévekre előttünk járó fotósok készítik nagyobb tapasztalattal és jobb felszereléssel,de nekik valahogy sikerül érzelmekkel átszőtt arcot fotózni. Ezért vannak ők ott,mi meg itt :) A képedről is essen szó. Valóban abszolute ,de nem a kép címét tükrözi a versenyződ ábrázatja. Én ezt a címet választanám,ha nem tudnám,a verseny mely fázisában készült a kép : Meditáció a rajt előtt. Szóval,ha van egy kép, mint ez, ha nem sorozat és nem fontos,hogy időrendi sorrendbe mutassuk be a versenyző pillanatait,szerintem megengedhető,hogy olyan címet adjunk ,ami a képhez illik,nem pedig az adott időponthoz passzolót. Mondok példát. Egy képemen kisrácok fociznak a homokban,ami a a strandon volt,de Grund foci címet adtam neki,mert a kiragadott részlet inkább arra hajaz,mint egy vízparti jelenetre.
Köszönöm a véleményt és az elismerést, Bogi most hol eszeveszetten olvas, hol a trambulinról nem lehet leszedni, szóval nem éppen a fotós korszakban van - remélem, így "visszafelé" az utómunkától csak eljut a fényképezésig (pedig már azt is megígértem neki, hogy ha látom, hogy rendszeresen használja a kompaktját, és a feladatok annak a lehetőségét meghaladják, nyak-kitekerés terhe mellett kölcsönadom a Fuji Finepix bridge gépet...)
Igen, nekem is furcsa volt az arckifejezés, ezért raktam fel, és ezért nem felkiáltójelet, hanem három pontot tettem a "győztem" után a címben. Nem kitörő öröm, hanem csendes megelégedettség, 'beért" az edzésbe fektetett munka, győztem, most megnyugodtam, szelíd öröm és megelégedettség önt el, - s esetleg az is, hogy legközelebb hol is lesz verseny, és akkor ki lesz az ellenfél... (Nem ismerem ezt az úszópalántát, ezért csak találgatni tudom, hogy mit is tükröz az arca...)
Szia Dodó!
Egyetértek Imrével, egyre jobbak a képek, gyümölcsöző ezen a téren is a Bogival való együttműködés:-) (Csak ebből most Te profitálsz többet:-))
Valóban, az arc nem egy győzelmi mámort tükröz, inkább egy buddhista elmélkedésének látszik:-))(Ohmmmm)
Gratulálok!
Szép fényeket!
Köszönöm a véleményedet, s külön öröm,, hogy itt látunk. Sokat kínlódtam (és kínlódok ma is) ezekkel a medence környéki fotókkal. Akár az Olympust, akár a Nikont nézem ISO 100-nál megáll az érzékenyság. és ez egy napfényes, déli verőfényes napon, különösen kinn, a pálya közepén, ahol még ennyi árnyék sincs, viszont a víz veri visszA fényt, bizony sok. Sokezredes expozíciókkal harcolok, hogy ne kelljen a rekeszt is erősen beszűkítenem. A szürke szűrő meg vagy nincs, vagy nem avval a szerény, amatőr fokozatban,m vagy nem abban a méretben, amiben kellene. Tudom, majd a benti fotóknál visszasírnám még a fény jó részét, de moit sok a jóból. (Gyomnandrőd, verseny. Karom szőrős, fejemen hátrafordított simléderű sapka, amit gyakran vivieztem is, nyakmat házul takarja a két gép szíja. Ez volt szombaton. Ma reggelre megnyiltak a szíj nem takarta csíkon az égeses hólyagok, bementem a bőrgyógyászatra, ahol ezonnal megnyúztak, és most egy nagy kötés van rajtam - ehhez fény is járt.). Szóval, néha ijedten nézema képeimert, és átmenetileg mindkét gépnél mind RAW, miond JPG formátumban elkészítem a képet, mert hátha... Az utómunkában Bogi segít (ha olyan kedve van - ennél volt). Remélem, teszek fel jobbakat is, mert találtam egy "árnyasavv" sarkot, és au ott készült képeket még átnézem...
Nagyon szépen elkapott jó fotó, tetszik ahogy alakul sok képed Dodó! Talán egy kicst az expót visszavéve, vagy a kontrasztot emelve plasztikusabb lenne a kép. Lehet hogy egy kevés mínuszos gammakorrekció is élőbbé tenné. Több verziós téma, érdemes kísérletezni vele.
Minden esetre sokkal jobb több korábbi képhez képest.
11000
727
2012.08.02 16:12:40
