Erről a képről nincs mit írnom, a hajléktalan költők versei, a zene és a kép magáért beszél...
A remény verse:
"Hajlékra vágyom"
Másra nem, csak hajlékra vágyom
Pihenni puhára vetett ágyon
Másra nem, csak hajlékra vágyom
Borítson el a rózsaszín álom
Másra nem, csak hajlékra vágyom
Ne legyen ez számomra tündéri álom
Segíts, hogy imámba foglaljalak
Jöjjön el nekem is a megváltó pillanat...
(Marossy Ottó, hajléktalan)
És a reménytelenségé:
"A vándor balladája"
Volt egy fiú
Ki merészet gondolva
Elindult útjára
Céltalan bolyongva
Arca ápolt volt,
Ruhája tiszta.
Szívében szürke folt,
Nem jön már vissza.
Elindult köveket rugdosva,
Kilométert nem számolva -
Lelkileg feldúlva,
De mégis dalolva.
A nap már estébe hajlott,
A fiú pihenésre vágyott.
Lefeküdt egy bokor aljába,
ott cseppent a harmat az arcába.
Tovább indult, mert menni kellett,
Koszos városok, kis faluk mellett.
Bandukolt ételt, italt kuncsorogva;
Búzamezőn, bokor alatt kuporodva.
Azóta már sok idő eltelt:
A fiú arca sápadt lett,
Ruhája koszos szakadt -
Vagyona csak az élete maradt.
De ő ment tovább hajthatatlanul,
Sokszor éhesen és álmatlanul.
Ám a sok menetelés kifárasztotta,
És fejét egy tölgyfa alatt lehajtotta.
Jött a hajnal és jött a reggel,
A madarak csiviteltek jókedvvel -
Ám a fiú a tölgyfa alól nem kelt fel;
Egy szerencsétlen élet tőlünk így ment el...
Dolgoztam Tescóban biztonsági őrként 1 évet, volt sok Tescós jó ismim. Tudom miről beszélsz...
Ők is (meg mi is) mint polcon a fogyóárú, kb annyiba nézték őket...
Hát Maxx, nem irigyellek... Elérkeztünk egy komoly "sarokponthoz"...Aki elmegy mellettük, dob, vagy nem dob egy kis pénzt, belegondol a sorsukba, vagy nem, annak ennyi...
Akinek küzdeni kell velük - és nem a könnyebbik személyiségekkel - attól valóban csoda (és hidd el, őszintén mondom -, hogy még ilyen megközelítésből tudsz rájuk gondolni, és róluk fotót -ilyen fotót- készíteni...
Ez olyan, mint a roma kérdés... Ki melyikkel akad össze... Mert köztük is vannak .... Nem kezdek közhelyezni...
Egyébként a munkád nagyon nagy kettősséget követel : empátiát és "könyörtelenséget" néha...Dolgoztam - jobb híján - négy évet Tesco-ban, mint karbantartó, és valamicskét beleláttam a biztonságiak munkájába is...Egy percet nem irigyeltem őket (lehet, hogy ők sem engem:-))
És most, hogy megírtad, hogy mi a munkád, már tudom, a "filozófiámat" igen nehéz lenne alkalmaznod...
Néhány tíz éve - néhány hétre - egyszemélyes kocsmában voltam pultos és majd mindenes... Van némi fogalmam az emberi viselkedés szélsőségeiről...
Túléltem, sőt talán némi toleranciát tanultam is, szerencsére viszonylag könnyen tudok emberekkel kontaktust teremteni, szinte minden típussal...
De, ha az idegességet nem is kerülheted el (mert ahhoz már szentnek kellene lenned:-)) - legalább "fogyaszd" a tablettát, amit - remélem sikerrel - küldtem...:-))
Bár tudom, ahhoz az kellene, hogy ne kelljen a munkahelyet félteni, és két kézzel, minden idegszállal óvni...
Ez a legnehezebb, a Tescó-s négy év nekem ezért volt szörnyű, mert ott nem tikoltan csak "gépnek" tekintették a dolgozókat, és nem csak, hogy nem restellték, hanem még élvezkedtek is a megalázásban...(És napról napra adták a tudtodra -mindenkiére - hogy akár már holnap - agyő! És ez néhány évvel a nyugdíj előtt, mikor tudva tudtam, hogy már negyvenesek sem kellenek sehova...
Ha nincs egy régi ismerősöm - most már barátomnak tekintem - már lehet, hogy én is fotótéma lennék...(persze nem, mert a család, de ...)
Szóval a lerokkantásom előtti két évet ismét emberként, kollégaként élhettem meg, ujra a számítógép előtt, ujra a régi munkámat végezve és így könnyebb volt elviselni, hogy grátiszban túlórázom, hogy a munkaidő az csak jelképes...De voltak kollégák, akivel kijöttem, volt egy biztos pont az életemben, ahova nem úgy mentem, hogy már induláskor görcsben volt a gyomrom...
A rendszerváltás előtt 27 évig egyhelyen, megbecsülten és főleg nyugodtan...
Nekem (nekünk- a feleségemnek is ) újra kellett szocializálódnunk 30 évi beideződéseket egy-két év alatt konvertálni az új helyzetre...
A legnagyobb trauma az volt, hogy azért, hogy dolgozhassak, még - néha úgy éreztem - a gerincem is meg-meg roppant, képletesen persze. És aki annó vezérigazgatókkal akasztott tengelyt, annak egy alacsonyabb képzettségű és képességű embernek "ugrálni", hát nem leányálom...
Nesze, most rádzúdítottam a magam -szerencsére már múltbéli - keserveit is, de talán segít az, hogy más is volt hasonló, vagy majdnem hasonló helyzetben...
Mi a megoldás? Túlélésre kell játszani...
(Nagy okosság, mi?)
Üdv, Maxx és szedd a tablettát...(ne hagy, hogy a világ a lelkedet mételyezze, a test szenvedhet, de lélek legyen ép - legalább annyira, mint mikor a képet készítetted)
Szép fényeket! (Ezt most ne csak a fotóra értsd....)
Hát, nem olyan könnyű a dolog :(
Amúgy bizti őr vagyok debrecenben egy nagyobb bevásárlóüzletben, s pont a hajléktalanokkal van a legnagyobb problémánk...
A nagy maffiózókal van a legkevesebb probléma (éjjel-nappal nyitva vagyunk, mert non-stop a kaszinó), jönnek este, éjjel, hajnalban, elbuknak pár százezret (néha millát!!!), dúlnak-fúlnak mikor mennek el, de ha finoman szólunk rájuk, abbahagyják. Nem azon akarnak nagyot bukni, hogy holmi senki bizti őrökkel összebalhéznak, mikor sokkal több vaj van a fülük mögött.
A hontalanok az más: nekik nincs vesztenivalójuk, visszadumálnak, anyáznak, szemtelenek, pofátlanok, ha kizavarom 5x az egyik kijáraton, visszasunnyog fél óra múlva a másikon... Ezért is veszélyesek, mert nem csak hogy törvényen-kívüliek (mint a maffiózók), hanem erkölcsökön kívüliek is, akik nem mindig beteg, öreg s legyengült egyének, hanem volt már olyan is hogy kést rántott ránk :(
Bejönnek, büdösek, piszkosak, részegek, mennek az ingyenes budiba, ott alusznak, mosdanak, kéregetnek (némelyik eléggé erőszakosan), sokszor ott mossák még a gatyájukat is...
Persze hogy feldühítik az embert, délutánra már tiszta méreg, s este pedig már lehet hogy keményebb velük az ember mint kéne...
Na, ilyenkor már ki tudnék futni a világból :(
S akkor hogy-hogy tudtam csinálni ezt a képet, meg a zenét meg a verseket hozzá???
Amikor ez a kép készült, szabadnapos voltam, szép idő volt, pihent voltam, csiripeltek a madarak, nevettek a gyerekek, a lelki békém teljesen helyén volt. Ez az öreg (?) hajléktalan meg olyan békésen aludt a padon, hogy akaratlanul is pozitív érzéseket váltott ki belőlem...
Érdekes, mi? :)
Erre is jó a fotózás! Ezért jó, ha valaki talál magának egy "párhuzamos" életet...
Én- és még sokan mások - azt hittük, hogy első a munka, ott kell bizonyítani, aztán a többi része az életünknek ennek lett alárendelve...Ezért van az - talán - hogy nekem egy pillanatra sem hiányzott a munkahely , mióta nem dolgozom.
(Az is igaz, hogy álmodni rengeteget álmodtam, álmodom még munkahelyről, kollégákról...)
Ha besokallsz, találj módot a szünetelésre - könnyű azt mondani - nehogy az egészséged bánja...
Nekem az utolsó időkben az volt a filozófiám, hogy "idegeskedni= magadat büntetni más hülyesége miatt"
Próbáld ki!
És, ha sok, vegyél be egy lesz.rom tablettát! Nagyon hatásos!
Szép fényeket!
(Jót beszélgettünk-biztos, hogy nagyon jó a kép...:-))
Köszönöm kedves Mazsóca :)
Hát igen, erről oldalakat lehetne írni, be is indult itt egy kis alap eszmecsere a témáról :)
Amúgy ez egy olyan dolog, amiről az emberek nem szívesen beszélnek, olyan mintha szégyellnivaló lenne. Vagyis inkább belül lelkiismeret furdalást okoz bennünk, hogy mi máshogy élünk, jobban, van reggelink, fedél a fejünk fölött. Ez olyan mint valamelyik rokon betegsége, tudunk róla de feszengünk a jelenlétében, kínos, ezért próbálunk úgy tenni mintha minden rendben lenne...
Hát igen :)
Én is olyan típus vagyok, hogy ha nagy ritkán rám jön, akkor mehetnékem van, nem tudom hová, csak ki a világból, el minél messzebbre az emberektől. Mondjuk hozzá kell tennem, nekem a munkám is olyan, hogy naponta több ezer embert látok, érintkezek velük, s ezek nem kis része izé, nem teljesen komplett, kínlódni kell velük...
Lehet hogy ezért sokallok be néha... :)
Remek kidolgozás, nagyon passzol a témaválasztáshoz! Ez a kép nem is szorul magyarázatra, magáért beszél.
A hajléktalanság súlyos probléma, egyre többen vannak és elég reménytelen a kiút a visszakapaszkodás. Ez az ország.. na ne menjünk bele :(
Persze nem minden hajléktalan vétlen abban, hogy utcára jut...
Az első nap tényleg borzasztó lehet, minden tekintetben...
"Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit megszokod"
(LGT)
A társadalomból való kisebb-nagyobb mértékű kivonulás - hegyre, szigetre - költözés kóbor gondolatként felmerült bennem is, de - mint ahogy Te is - végiggondoltam az árnyoldalakat is, még a gondolatot is kivertem a fejemből...:-)
Pedig mezőn, réten tekeregve nőtem fel, de mindíg ott volt egy iramodásnyira a biztonság(Rádió,TV, család). Nem tudom már én sem feledni a kényelmet a szabadságért (és azért ez valahol borzasztó! Lehet, hogy ezért tért vissza az az illető, akit kihúztak a sárból, mert így meg a szabadsága, függetlensége került veszélybe... S ő már ahhoz ragaszkodott jobban...) Sokfélék vagyunk, vagy másképp: Nagy az Isten állatkertje...
Üdv.somasok
Teljes mértékben egyet értek veled.
Kivülről, a jó meleg szobából a gép mellől könnyű okosnak lennünk, de ha bekerülnénk... na, hát nem is tudom mi lenne...
Én még az első napom is nehezen tudom elképzelni hontalanul, nem hogy az életem... Ezt sehol nem tanítják, mármint hogy hogyan kell túlélni az utcát...
Felelősség: hát igen, ez egy olyan dolog, ahol a nagy szociológusok osztják az észt, hogy mi is felelősek vagyunk értük, meg a társadalom kitaszítottjai, meg a többi hangzatos mondat. De: senki nem kerül az utcára csak úgy hipp-hopp magától, valami mindig kiváltja. Az hogy önhibáján kívül vagy sajátjából, az már más kérdés. De az biztos: ha valaki kikerül, nagyon nehéz vissza kapaszkodni. Már aki akar... Mert igaza van Hsam-nak is, egy idő múlva sok elfogadja ezt az életformát, s már nem is akar vissza illeszkedni. Hát, nem is tudom, hogy el lehet e íténi igazából őket is: sokszor eljátszottam már én is a gondolattal, hogy el kéne menni jó messzire, emberektől távol egy lakatlan szigetre. Távol adóktól, tv-től, internettől, politikusoktól kik "(ki)csinálják" az életünket... Afrikai misszión is gondolkodtam egy időben: valami kis faluban, ahol szegényen, civilizáció átkaitól messze de boldogan élnek, ősi de becsületes törvényeik szerint.
S amikor gondolkodtam rajta, hogy mit vinnék magammal: hát a fényképezőm egyből beugrott :D Ja, meg akkor már internet, hogy a képeket meg tudjam osztani veletek, had irigykedjetek :D
És itt már jött a paradoxon: már nem tudnék lemondani dolgokról, lehet hogy azt a szegény kis törzset pont én rontanám el, az állandó fotosokvilaga.hu nézegetésével :)
Na, egy picit elkanyarodtam a témától, nem is tudom hol veszett el a fonal :)
Annyira bonyolult s összetett ez a téma, hogy csaponganak a gondolatok össze-vissza :)
Köszönöm Debella :)
Hát, igen... ahány ember, annyi sors, annyi történet...
S hogy ezekből a történetekből mi igaz-mi nem, csak ők tudnák megmondani... De az utca kegyetlen, kegyetlen törvények uralkodnak ott: még az alapjában jó embert is hamar megrontják ha már kint tartózkodik egy ideje...
A túlélésért meg kell tanulniuk egy kicsit "csalni" a külvilág felé.
Kívülálló ember nem tudhatja az igazat, csak aki benne él.
Gratulálok a nap képéhez, okkal-joggal lehetsz büszke!
Ami hsam- mal folytatott gondolatcserét illeti, meg még debella véleményéhez is:
Én a "mit tettem volna vajon én?" gondolkodást még ifjú koromban kezdtem, mikor jónéhány könyvet-fimet olvastam, láttam a fasizmusról, a háborúról...
Mindig borzongva gondoltam rá, vajon nekem - mondjuk tizen- huszon évesen - lett volna-e erőm kivonni magam az össznépi őrület hatása alól? Vajon besorozva mertem volna-e ellenszegülni a parancsnak? Vajon ember tudtam volna-e maradni az embertelenségben?
Aztán a másik oldal, az amerikai önkéntesek... A vadászpilóták (lásd: J.Heller: 22-es csapdája). Szűköltem volna-e a félelemtől, vagy hősként harcoltam volna-e? Jelentkeztem volna-e önkéntesnek, vagy örültem volna, ha meghúzhatom magam?
Az elvileg felmerülő kérdésekre elvileg helyes válaszok születnek, de ha belekerülsz a valóság sodrába, mocskába akkor is megtalálod a helyes választ? És mi a helyes válasz?
Ugyan ezek a gondolatok lehetnek érvényesek a hajléktalanokra is...
Egyszer fültanúja voltam egy beszélgetésnek, ahol egy jólszituált úr a barátjának mesélte, hogy a fia kiforgatta mindenéből (vállalkozó volt), és kis híján hajléktalan lett belőle.
Én sem nem sajnálom, sem el nem ítélem őket, sokszor még akkor sem, ha borra költik az összegyűjtött pénzüket...
Ellenben gyilkos indulatok vesznek rajtam erőt, mikor hallo, látom, hogy jólöltözött urak terelgetik egybe őket "eligazításra" és gondolom a nap végén a sáp leszedésére...
Na ők megérdemlik a "fene a pofájukat" és még ennél vadabb jelzőket is!
Én néhányszor - még a kevésbé elegáns kiadásból - vettem néhány Fedél c. újságot, s abból tudom, hogy sok homles lelke sóvárogja az emberibb létet, versben, prózában, grafikában fejezik ki ezen vágyukat de, hogy sikerül-e?
Mert az is igaz, amit hsam írt! Ez egy életforma is...
Emlékeztek a hippikre? (Nem a hazaiakra..:-)) Miben különbözött az az életforma a homlesekétől? Csak annyiban, hogy önkéntes volt és jókedvű...(És volt kiút - már akinek volt)
Én azt vallom - és be is fejezem - ne ítélj, hogy ne ítéltessél...!
(kiegészítem: ha nem tudsz többet, mint amit látsz!)
Kettős érzéseket ébreszt bennem ez a kép . Egyáltalán a téma . Az ember ,ami bennnem van ,azt mondja ,hogy sajnálom őket .Bárki kerülhet ilyen helyzetbe . A másik énem .a vadabb ,a hétköznapibb ,azt mondja ,hogy Embernek lenni nehéz ,de másnak lenni nem érdemes . Csak az Isten tudja ,ő látja mi áll ezek a sorsok mögött . Ha emberi gyengeség ,akkor is valamit a társadalmi betegségek rovására lehet betudni . de még mindig maradhat vmi az egyén felelősségére . A kép jó ,de ehez az eljáráshoz nem tudok hozzászólni . grat. a kéhez ,és a joggal kivívott nap képe címhez !!!!!!!!
pl az, hogy a pali ott szundit, valószínűleg minimális adrenalinszintje van:D vagy nem tudom egyáltalán ez,hogy van a szervezetünkben
és közben a sapijára ez van írva:D
pl:
"a legjobb dealerek soha nem fogyasztják a saját cuccukat..."
nemtom, ilyesmi:D
Amúgy soknak tényleg "fene a pofájába", kereszteződésekben "árulják" az ujságjukat ami olyan mocskos, hogy az autósok a pénzt odaadják, de az ujságot inkább már el sem veszik. S amikor van már pár 100 forint, irány az abc, s jöhet a szürkebarát, vagy a tablettás bor...
Szociológusok ezt is meg tudják magyarázni: azért iszik, hogy legalább ideig-óráig felejtse búját-baját... De ez egy ördögi kör...
Amúgy tényleg jól vagyok, csak érzelmi skálám széles :)
Vagyis remélem hogy ezt nem csak magyarázom magamnak ;)
Köszi Roland :)
Most írhatnám, hogy a modell érdeme, de ez elég ál-szerényen hangzana :)
Szóval, most picit dagadok a büszkeségtől ;)
Nem nagyon, csak egy-két ing számmal :)))
Köszönöm Hsam, meg vagyok :)
Nap mint nap van dolgom hajléktalanokkal munkámból kifolyólag, ráadásul az általad említett fajtával...
De szerencsére (sajnos) vannak kivételek, s ő róluk szól e kép is. Persze szólhatna bármelyikőnkről, hisz a mai gazdasági helyzetben mind pengeélen táncolunk. Sokszor gondolkodtam rajta, én lehetnék e hajléktalan? Hát, bizony arra jutottam, hogy nagyon is könnyen... Pedig most meg van mindenem, ami nekik nincs...
Amúgy a "modellemnek" is meg van a pici kis sztorija: a nagyerdőn aludt egy padon, amikor csináltam pár képet róla. Majd mivel nem akartam a képeket feltenni a beleegyezése nélkül, odamentem hozzá, s felébresztettem... Látni kellett volna azokat az ijedt szemeket, mint az űzött vad... :(
Mondtam neki hogy mi a szándékom, s kérdeztem tőle hogy dohányzik e. Mire mondta, hogy sajnálja, de nem tud adni cigit, mert nem dohányzik... :(
Kapott egy kis pénzt...
Köszönöm Somasok :)
Hát igen... pedig mikor készítettem a képet, nem is gondoltam HDR-re, sőt... egy szimpla ff kép volt bennem. De már mikor gépre került, gondolkodtam, mit tudok kihozni többet belőle egy portrénál vagy szociofotónál (egyik sem illik igazán rá).
De HDR-re még ekkor sem gondoltam. Aztán csak rápróbáltam kíváncsiságból, majd még egy kis utómunka, s ez lett belőle :)
Köszönöm a nap képét is, az is lett :)
Köszönöm Ilevvy :)
Tudod, nem akartam magyarázni a képet, azt hittem beszél magáért. Igen, talán picit túl sötétítettem, így nem látszik, hogy egy padon fekszik a bokrok takarásában, a fejénél pár szatyor, amiben az életét hordozza magával... De úgy éreztem, hogy a hangulathoz a sötétség jár.
Nem is tudom, lehet hogy tényleg nem életkép kategória kellett volna, de portrét nem akartam, mert nem az egyén ábrázolása volt a cél, hanem a helyzetéé, valamint a reménytelenségről szóló álmáé. Szociofotót szintén nem, a hangulat szó meg nagyon nem illik ide (habár pont ez volt a cél)...
ha már a reményről álmodik, nem lett volna e jobb kicsit "derűsebb" köntösben bemutatni"-az hogy reményről álmodik, nem indokolja rózsaszín köntösbe burkolni a képet, hisz ő álmodhat reményről, de mi tudjuk, hogy mikor felkel, ugyanaz a "mocskos" s kilátástalan élet várja... S ezt ő is tudja...
Köszönöm hogy gondolkodásra és írásra késztetett a kép :)
Köszönöm Thugedge :)
Igen, ezért is próbáltam ki a HDR alkalmazást rá. Elsőnek "natúr" effektet próbáltam hozzá, de az nem hozta a fejemben lévő hatást. Aztán jött a HDR, de az meg túl kemény volt, ezért "vissza melegítettem" kissé...
Igen, adrenalin van írva. Mire gondolsz? :)
Köszönöm Olzsi :)
Hát igen, Magyarország, 2010... De végűl is ez a jelenség amit nem szívesen veszünk észre, szinte legtöbb országra jellemző. Hogy miért, abba már nehéz lenne belemenni, vagyis inkább hosszadalmas...
"Nap képe", stb... elmehetnél lottózni :D
Maxx!
Ez nagyon ütős lett! Ez az egyik olyan eset, mikor a HDR-re azt mondom: kellett!
Nagyon jó a színvilág, brutális a hangulat és jó a vers (az első).
Nagyon - nagyon mellbevágós kép!
Nem is ragozgatom!
Gratulálok!!!
Szép fényeket!
(Nyomok egy nap képét is, bár még körül sem néztem, de ez most nagyon....)
most kicsit ünneprontó leszek :)
Nekem sajnos nem jön át 100%-an a képből hogy egy hajléktalanról van szó... sőt, még el nem olvastam a mellékelt leirást, nem is gondoltam ilyesmire... ezáltal nem is értettem a cimet... nekem hiányoznak a részletek (ami, egy tüzetesebb vizsgálódás után fellelhetőek, csak sajnos tulságosan "megbujnak" a sötétben), a környezet ami egy hajléktalanra jellemzőek... szerintem tulságosan az arcra öszpontositottál, ami szerintem egy ilyen jellegű képnél nem éppen elsődleges (mivel éltekép, nem portré)... és a végére egy kis ellentmondás... ha már a reményről álmodik, nem lett volna e jobb kicsit "derűsebb" köntösben bemutatni (értem ezt a sötét, komor és, nekem, jelen esetben, reménytelen szinvilágra)...
Amúgy tehnikailag a kép kifogástalan...
Mondanom sem kell, hogy a kép hangulatát az általad jól alkalmazott kidolgozás teszi igazán ütőssé. Kerek egésszé pedig a versekkel együtt válik. Midkettő nagyon szép, de a második, amelyikben minden benne van, szívfacsaró. Köszi, hogy így együtt tetted fel őket. Üdv. Cs.
tényleg jó kép
a hdr alkalmazása olyan vaskossá teszi az egész képet, olyan durvává, mint maga a szitu, amiben a "modelled" él
jól látom-e, hogy a sapkájára adrenalin van írva?
mert azzal is lehetett volna esetleg vmit kezdeni...
Kedves Maxx!
Rám döbbenetes erővel hatott a képed. A mondanivalója nagyon időszerű. A sötét tónus kifejezetten illik a témához. Az utómunka is remekül segíti az összhatást. Kiváló munka: 5 pont, "Nap képe", stb... Ja! Óriási gratuláció.
3089
254
2010.08.17 23:21:51
