A múltkor azt írtam a koncertfotókkal kapcsolatban, hogy tisztelem-becsülöm a fotókat, de a hangulatot nem tudom értékelni. Visszavonom, illetve pontosítom: [B]ezt [/B] a hangulatot még én is átérzem... Ami a kompozíciót illeti, egyszerű, de hatásos: a sötét háttérből előemelkedő arc és kéz átlót adnak, a ruhával csaknem azonos módon világos mikrofon a nagyon szelíd csillogásával is rávezeti a tekintetet a szájra, és az arcon tükröződő örömre... Nem írom, hogy éles, és nem kiégett (beégett), mert az szinte természetes nálad, hanem a hangulatot, annak megragadását és visszaadását emelem ki... Gratulálok és 5 pont
Nagyon nehéz koncerten portrét csinálni az állandóan változó fényviszonyok miatt. A Tiéd annak ellenére lett jó, hogy a legtöbb ilyen esetben nem szerencsés ha a művész fehérben van, mert beég. Neked megmaradtak a tónusok.
az erőtlen próbálkozásaim fényében még jobban értékelem a képeidet, mert egyren inkább tudom, hogy én a legnagyobb erőfeszítés mellett sem tudok a közelükbe jutni.
remélem ez idővel változni fog (és itt nem arra gondolok, hogy megöregedsz és elkezd reszketni a kezed a gép tartásától:-). a változást az én oldalamon remélem.