Szia, hangulata és a széles perspektíva tetszik.
Viszont egy-két apróság, bár magam sem vagyok jártas a panorámában. Az átfogás már több, mint 360 fok, a szoborcsoport és az épület ismétlődik a széleken. Ez ugyan görgetve nézve nem annyira feltűnő, de sztem célszerűbb lenne max teljes körre teríteni. Az épület tetejét levágtad és a sétálók lábait is, erre legközelebb célszerű figyelni. A falak, függőlegesek dőlnek mindkét irányba (mondjuk ezt nem tudom hogy lehet küszöbölni, lehet csak panos állványról, bár valszeg progival is, majd a többiek megmondják). Az élesség sem 100%, talán még az utómunkában is erősíthető, vagy esetleg szűkebb rekesszel készíteni a képeket (géptípust nem írsz, de a gyutávból ítélve valamilyen kompakt gép, 2,8-on is jól dolgozhat, de célszerű szűkíteni talán...).
Az összeillesztések szintén jók.
Üdvözlettel
Szia! Köszönöm a véleményt és a tanácsokat. Ez az első panoráma, amit csináltam, és egy iskolai feladatra készült. A feladat lényege az volt, hogy kisebb géppel próbáljunk meg jobb minőségű képeket csinálni. Ezt a képet egy Nokia N75-tel készítettem, amiben elég sok képbeállítási lehetőség található. Sajnos feltöltés után láttam meg én is, hogy az épület ismétlődik, azt már levágtam, de már nem tudom kicserélni a képet az oldalon. :( A falakat megpróbáltam PS-ben kiegyenesíteni, de nem sikerült sajnos.
Különben nagyon megtetszett a panorámafotózás, kipróbálom majd egy komolyabb géppel is.
Pár napja még forralt bort szürcsölgettem itt. zso6607 véleményével teljes egyetértésben.Telóhoz képest viszont nem rossz.Fényképezőgéppel persze jobb eredményt lehet elérni. Hajrá! :))
Minden rossz indulat nélkül mondom, hogy élességgel és a színekkel és a kontraszttal kellene javítást végezni.
Amúgy nekem élmény volt végig görgetni!
Üdv.ancsa
Nagyon látványos a Dobó tér, a témaválasztás jó. A megvalósításba viszont hibák csúsztak. A következőket javasolnám:
- A fotózás előtt pásztázt végig a kamerával a látványt, hogy milyen lesz a kép, mi marad ki, mi lesz félbevágva. Ez alapján dönts!
- A kompozícióval kapcsolatban: a fenyőfa tompa tömbje nagyon rossz választás a kép közepén. Úgy álltam volna, hogy az legyen a hátam mögött, és a karácsonyfától karácsonyfáig komponáltam volna. Így nem lenne benne a képben.
- Álló képeket készíts! Így több fotóra lesz szükséged, de nem maradnak le fontos részletek.
- Tartsd függőlegesen a kamerát! Ha nem tudod, akkor használj állványt! Ez a fotó olyan, mintha földrengés lenne a képen. Az egyik épület jobbra, a másik balra dől, az utca hullámzik az egyes kockák dőlésének megfelelően. A gondos fotózás sokat javít ezen.
- Ügyelj az összefűzésre! A képen illesztési hibák vannak. A precíz fotózás javít ezen, mert könnyebb az összefűzés. A mégis jelentkező hibákat, dőléseket a PS edit/transform/warp pontja alatt lehet korrigálni.
- A kép legyen éles! Ha a fotó életlen, akkor a többi már nem is számít. Már pedig ez egy életlen kép. Tudom, hogy telefonnal készült, de akkor is. Az élesség alapkövetelmény.
Egyelőre ennyit, a többit majd később. Senki sem született panorámás tudással, sokat fogsz fejlődni. Hajrá!
További szép fotonokat!