A 324 m magas Megyer-hegy ( mely tengerszint fölötti magasságából adódóan csak domb!) a földtörténeti harmadkor, középső-miocén vulkanikus riolittufa kúpja, melynek felépítő kőzetét igen nagy keménység jellemzi, kristályos zárványai és üregei következtében pedig hamar felismerték, hogy kiválóan alkalmas malomkő-gyártásra.
Kőbánya
A Megyer-hegyen már a XV. században működő kőbánya volt. A malomkövek fejtését és kidolgozását évszázadokon át hasonló technikával, szerszámokkal és kézi erővel végezték. A bányát 1907-ben zárták be, a termelési tendencia folyamatos csökkenése miatt.
Tengerszem
Az elhagyott malomkő-bánya fejtési gödrében az összegyűlt csapadékvízből alakult ki az a tó, amelyet ma Tengerszemként ismerünk. A tó víztömege mintegy 4.000m2, legnagyobb mélysége 6,5 m.
A tavacska mellett az egykori bányászok riolittufába vájt szállásai láthatók. 1977-ben a tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánították. Ma kedvelt kirándulóhely, a Malomkő tanösvény Sárospatak belvárosától vezeti el oda piros túraút-jelzéssel a turistákat.
Szia! Nagyon tetszik a képed! Egyrészt, mert én is sokat járok a Tengerszemhez, szinte minden évben, az egyik kedvenc helyem. Másrészt mert a fotód szépen visszaadja a hely varázsát. Nagyon szépek a színes fák, bár egy kicsit mint ha nem lenne elég éles a kép, ettől függetlenül nekem tetszik. Még egy észrevételem lenne, a Készítés helyét elírtad, nem Károlyháza, hanem Károlyfalva, még csak a térképen se ott van. Szép napot!
A készítés helyét tényleg elnéztem,valóba Károlyfalva.
A tömörítés után nem élesítettem rá,ezért nincs elég élesség.
Örülök hogy ezeken kívül is tettszett a fotóm!
Gyönyörű ez a hely ráadásul nem is ismertem. Hihetetlenül látványosak a kanyargós, szurdokszerű sziklafalak a színes lomboronákkal. Víz és a rajta úszó levelek is tesznek hozzá. Egyedül az előtérbe benyúló lombokat kritizálnám, kár, hogy nem lehetett kikerülni őket. Ezzel együtt nagyon tetszik, remek kép!
További szép fotonokat!
Szia Bringás!
Igazad van az előtérrel,valóba kakukktojás a képen ez a rész.
De ebből a nézőpontból lehetett a leginkább bemutatni a hely varázsát,és én ezt szerettem volna megosztani veletek.
Örülök hogy ezekkel a hibákkal is elnyerte a tetszésedet.