Hegyesd kisközség és a fölötte emelkedő 281 m magas szabályos vulkáni kúp-hegy a Balaton-felvidéken található, Tapolca és Monostorapáti között. Ismert kiránduló hely, túracélpont. Közúton könnyen megközelíthető, a várhegyre feljutni már nehezebb, de megéri a látvány miatt!
A hegy tetején az 1300-as évek közepétől apró vár állt, ami napjainkra teljesen, a felismerhetetlenségig leomlott. A török-korban volt némi szerepe, számos magyar főur, de rövid ideig a törökök is uralták.
A vár alatt 1562-ben Gyulaffy László tihanyi és csobánci várkapitány, valamint Pajazit török aga párbajozott, amely a magyar kapitány gyors győzelmével végződött (a monda szerint Gyulaffy kopjáját baltával kellett kiverni a halott török testéből...).
Az 1500-as évek második felétől a várnak már nem volt jelentősége, fokozatosan és teljesen lepusztult.
Ha valaki a környéken jár, és van kedve túrázni, nagyon tudom ajánlani a felkapaszkodást (erdei lépcsősort építettek ki), mert fent páratlanul gyönyörű körpanoráma tárul fel. A magaslat teteje ugyanis csak egy szoba nagyságú, semmi nem akadályozza a kilátást, pl. egy állásból körbe lehet fényképezni a tájat.
Én nemrég jártam fent egy baráti társasággal (nem először), de mindig rendkívüli az élmény!
A felső összerakott kép messze nem hibátlan – tudom – de momentán a látvány, a kedvcsinálás a lényeg. Középen, a várhegy alatti kis falu Hegyesd.
Az exif az egyik panoráma kockára vonatkozik. Elnézést a formabontó megjelenítésért (szeretek játszani).
Üdv.!
Gyönyörű hely ez, csak sajnos nagyon rég jártam már itt. Egyedi a kis kép távcsöves keretezésű megoldása, olyan jópofa képeslapszerű lett tőle a feltöltés.
További szép fotonokat!
Kedves vagy "Bringás", köszönöm a hozzászólásodat! Szóval, ide még fel kéne másznunk...! Amúgy eltaláltad, pont ez volt a szándékom (távcsöves szemlélődés). Van körpanorámám is, de nincs különösebb érdeklődés, nem teszem fel. Üdv.!
Szia "toti..."! Téged még nem ismerlek, de örülök, és köszönöm a jelentkezésed! Nos, ha majd erre felé jársz, ne hagyd ki. Megéri fölmászni, meglátod. Örülök továbbá, hogy értékeled a megjelenítést. Én ilyen vagyok, esetenként változtatok a bevett dolgokon. Vagy jó, vagy nem, de ez van. Üdv.!
a mikroszkópos rovartanulmányképeidnél jól jön a külön kiemelt részlet, információ a képen, ez esetben viszont szívesebben látnék egy szimpla tájképet, keretezgetés és egyebek nélkül,
Szia.Nagyon jó pofa ez a keretezés a leírás is nagyon részletes és a kép is jó.Még nem jártam ott és nem is tudtam róla.Így ismét újat mutadtál nekem most már ezt is tudom.Üdv.
Szeretem a Balaton-felvidéket, eddig ez a hely elkerülte a figyelmemet, most felvettem a "célpontok" közé, nekem is tetszik a távcsöves megoldás, az ismeretterjesztés és hogy emberek is vannak a képen.
Köszi "filco", hogy meglátogattál! Semmi gond a "megoszlást" tekintve, ez a természetes! Nos, nyilván van az ízlésednek megfelelő panorámám is (pl. totál körpanoráma szöveg nélkül), de most ilyen hangulatban voltam. Azon kívül a nagy panorámákat csak nagyban érdemes föltenni, több pontért. Üdv.!
Köszönöm "dr.x11" a véleményedet, és a látogatásodat! Nagyon örülök, hogy "vetted a lapot", néha játszogani is kell... Ha majd teheted, ne hagyd ki Hegyesdet, minden fotósnak kifejezetten ajánlom. Ha elfogadható az idő, nem fog csalódni senki. Üdv.!
Szia "cika..."! Nagyon helyes, ha betervezted ezt a "célpontot" (is). Igen, szándékosan olyan sorozatot választottam (a több közül), ahol a baráti körünk tagjai is ott "lábatlankodnak" (teljesen véletlenül pl. a feleségem áll elöl a várfalon szalmakalapban - épp ebédelünk. Bocs a személyes szövegért.). Tartottam tőle, hogy ez a képi megközelítés nem fog "osztatlan sikert" aratni, de azért bevállaltam. Végül is örülök, hogy van akik elfogadják. Üdv.!
Azt hiszem, hogy a vélemények megoszlása természetes, mivel valóban formabontó megoldást választottál. Ennek ellenére - a részletes magyarázó szöoveggel együtt - nem zavaró. Sőt! A szokásos tájképektől eltér - és? Erre (még) nincs törvény, és ha lenne is, akkor előre pretestált ellene a költő:
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
Szia "Dodó" itt is. Nos, Te viszont a hozzászólásodban voltál lényegre törő, nem szokványos. Köszi (a szép idézetet is)! Igen, esetenként szükség van ilyenre is. Üdv.!